Szerző: Radnai Károly
Az internetet böngészve számos komoly vagy éppen kevésbé komoly elemzést lehet olvasni az egykulcsos adó hatásairól, hogy az éppen jót vagy rosszat tesz a gazdaságnak, a társadalomnak, a kiszámítható adórendszernek, stb. Nem merem felvállalni a felelősséget, hogy ezekről a közgazdasági és szociológiai elemzésekről, vagy épp azok kapcsán bármilyen véleményt formáljak. Alapvetően az a bajom velük ugyanis, hogy sehol sincs definiálva, hogy mi az az egykulcsos adórendszer. Innen fogva pedig az almát a körtével hasonlítják össze a legtöbben.
Tényleg, mi az az egykulcsos adórendszer?
Ha nagyon tankönyvszagú definíciót szeretnénk adni neki, akkor olyan adóztatást értünk alatta ahol minden jövedelem ugyanolyan adómértékkel adóköteles, kivételek nélkül. A hangsúly a mindenen és az ugyanolyanon van. Az szinte borítékolható, hogy ha lesz is „egykulcsos” adórendszerünk, az nem ilyen lesz.
Akkor milyen lesz?
Véleményem szerint az igazi egykulcsos adó csak egy illúzió, hiszen például a nyugdíjakat és a családi pótlékot senki nem akarja megadóztatni, és biztos marad egy-két adókedvezmény is, amit nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. A kormányzati bejelentésekből három fontos kijelentést érdemes kiemelni. Egyrészt szeretnék, ha az adóbevallás egy söralátéten elférne, másrészt támogatni kívánják a családokat, harmadrészt egyértelmű cél, hogy mindenkinek jobb legyen. Na és a mértéket is tudjuk: 16%.
A söralátét egy nagyon jó példa arra, hogy – legalábbis elvi megközelítésben – érzékeltessék mit jelentene egy igazi reform a magyar személyi jövedelemadózásban: radikálisan lecsökkenteni a kivételek számát, megszüntetni a különböző jövedelmek eltérő adóztatását, vagy a különféle tevékenységek és személyek aprólékos definiálását. A söralátét hasonlata tehát egy valóban „szinte egykulcsos” rendszert vizionál.
A családbarát adórendszer már egy kicsit nehezebb dió. Családi adózás és adókedvezmény alatt általában azt értjük, hogy a család teljes jövedelmét egy egységes adóalapra vetítik, így korigálva az adózást a tényleges jövedelmi viszonyokhoz. Ha azonban a férj is és a feleség is ugyanazzal a 16%-os kulccsal adózik, akkor hiába keres az egyik fél többet, az összesített adóalap ugyanúgy 16%-kal fog adózni. Sávosan progresszív adózásnál, tehát amikor az eltérő jövedelmeket eltérő adókulccsal adóztatják, van ennek értelme, egykulcsosnál viszont nincs. Valószínű, hogy a családok támogatása csak külön adókedvezmény formájában képzelhető el, pl. a gyermekek számával arányos mértékű adómentes sáv kialakításával. Adómentes sáv? Mindjárt kétkulcsos lett az egykulcsos adórendszerünk.
Valóban elfér majd egy söralátéten a bevallás?
Nem akarok pesszimistának tűnni, de egyszerű és objektív okok miatt szerintem erre soha nem kerül sor. Néhány egyszerű példa: a külföldön megfizetett adó beszámítását, a korábbi években szerzett adókedvezményeket, vagy az egyes jövedelmek évek közötti áthúzódó hatását (megváltozott adókulcsok mellett) bármennyire is szeretnénk egyszerűsíteni, nem lehet kihagyni a bevallásból. Természetesen a kedvezmények egyidejű eltörlése fokozatosan egyszerűsítheti a bevallást, de a korábbi években szerzett és a jövőben érvényesítendő adókedvezményeket nem lehet visszamenőlegesen megszüntetni. Jó példa erre a tartós befektetések adókedvezménye, amely az adókedvezményt 3 vagy 5 éves lekötési futamidő lejárta után adja meg, tehát egy 2010-es befektetés utáni kedvezményes 10%-os adózást a 2013-as bevallásban kell majd bevallani, vagyis addig a bevallást nem lehet ezzel egyszerűsíteni, hiába szüntetnék meg esetleg a kedvezményt akár már 2011-től.
Létezik olyan, hogy mindenkinek jobb lesz?
Létezhet, csak ahhoz tovább távolodunk az egykulcsos adó víziójától, hiszen az adókulcs puszta csökkentése mellett meg kell tartani számos adókedvezményt is. Rengeteg adózó ugyanis az adójóváírás intézményének és más kedvezményeknek köszönhetően ma jóval kevesebb SZJA-t fizet mint fizetésének vagy jövedelmének 16%-a. Ahhoz hogy ez a réteg is jól járjon, vagy az adójóváírást és más adókedvezményeket kell megtartani, vagy más adminisztratív módon kell a fizetésüket megemelni, például az előírt minimálbér emelésével. Az adójóváírással kapcsolatban elhangzott, hogy fokozatosan, két év alatt kívánják kivezetni a rendszerből. Ez esetben tehát nem marad más, mint megemelni a minimálbért, valószínűleg szintén két lépcsőben. Egyéb kedvezményesen adózó jövedelmeknél azonban egyelőre nem tudni mi lesz a megközelítés. Valószínű, hogy az egyéni vállalkozók nem üdvözölnék, ha a frissen bevezetett 10%-os vállalkozói személyi jövedelemadó kulcsát 10%-ról 16%-ra emelnék. Ahhoz tehát, hogy mindenki jobban járjon, számos kivételt meg kell majd tartani.
Mi lesz az adó alapja?
Az adókulcsot ugyebár ismerjük (bár adózással kapcsolatban biztosra soha ne menjünk), a kérdés sokkal inkább a vetítési alap. Sokan nem tudják, hogy 2011-től az adózók széles rétege számára egyébként is „kvázi egykulcsossá” válna a személyi jövedelemadózás azáltal, hogy az összevont jövedelmet 15 millió Ft-os sávhatárig 17%, a felett pedig 32%-os adókulcs terhelné, amely kellően magas sávhatár, hogy legtöbbünk számára csak a 17%-kal kelljen kalkulálni. A gond csak az, hogy a már törvénybe iktatott 17% és az esetleg bevezetni szánt 16% (valószínűleg) nem ugyanarra az alapra vetül. A jelenlegi szabályok ugyanis a 17%-os és 32%-os adókulcsokat az ún. szuperbruttó, vagyis munkáltatói járulékokkal növelt (+27%) adóalapra számítják, amelyek a bruttó bér után számítva 21,59% és 40,64% adókulcsokat jelent.
A bruttó bérek után meghatározott 16%-os egykulcsos adó tehát valóban érdemi csökkenést hozhat még a 2011-es verzióhoz képest is, nem beszélve a 2010-es szabályokról, ahol a felső sávhatár még csak 5 millió Ft. Számomra az adó alapjának meghatározásával kapcsolatban van tehát a legtöbb kérdőjel, hiszen ennek a lépésnek olyan komoly költségvetési bevétel csökkentő hatása lenne, amely még a gazdaság fehérítése révén remélt többlet bevételekkel együtt is komoly gondot okozhat. Valószínűnek tartom tehát, hogy az adó alapja nem lesz azonnal a korábban megszokott bruttó bér, hanem átmenetileg a szuperbruttó adóztatás részleges vagy teljes megtartása a realitás, amelyet megerősített már néhány ezzel kapcsolatos kormányzati megnyilvánulás is.
Mi értelme a szuperbruttó alapnak?
A jelenlegi körülmények között nem túl sok, ha más nem, csak annyi, hogy politikai kommunikációban jobban hat a 17%, mint a kereknek éppen nem mondható 21,59%. A szuperbruttósításnak akkor lenne igazán értelme, ha az a munkáltatói és a munkavállalói járulékok összevonásával, egyben a munkáltatói járulékok teljes körű megszüntetésével járna. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy többé nem lenne közös érdeke a munkáltatónak és a munkavállalónak, hogy a munkabér egy részét feketén fizessék ki, hiszen a munkáltatónak ez már nem jelentene adómegtakarítást. Természetesen magas járulékterhek mellett a munkavállaló így is felajánlhatna egy alacsonyabb bérkövetelést, szürkezónás kifizetéssel, de a munkáltató ez irányú késztetése mindenképpen csökkenne.
Versenyképességi szempontból is jó lenne a tényleges szuperbruttósítás, hiszen a befektetőknek nem kellene külön azt számolgatni, hogy mennyi a teljes bérköltség adott bérszínvonal mellett, sőt az adminisztrációt is jelentősen egyszerűsíthetné.
Valószínűleg az előző kormány is tisztában volt azzal, hogy ez csak egy első és inkább apró lépés a helyes irányban, amely önmagában nem sokat ér. A cél eléréséhez azonban a munkavállalók munkaszerződését is meg kellene változtatni, ez pedig rengeteg adminisztratív akadályt és egyeztetést igényel, amire a Bajnai kormánynak már nem lehetett ideje.
Mi lesz a béren kívüli jövedelmek adózásával?
Sokan elfelejtkeznek arról, hogy az egykulcsos adó nem csak a bérekre, de minden jövedelemre elvileg ki kell, hogy terjedjen. Ha nem így lenne, akkor legfeljebb adókulcs ésszerűsítésről, semmint egykulcsos rendszerre való áttérésről beszélnénk. A söralátét hasonlatánál maradva szinte bizonyosnak tűnik, hogy a jövedelmek nagyon széles spektrumára lesz a 16%-os adókulcs meghatározva, hiszen ez a tényleges egyszerűsítés záloga. Az egyéb jövedelmek, mint árfolyamnyereség, osztalék, ingatlan átruházásából / bérbeadásából származó jövedelem a legtöbb esetben pillanatnyilag 25%-os adókulccsal adózik, de léteznek kivételek, például a tőzsdei értékpapírok osztalékának 10%-os adója, vagy a már említett tartós befektetési számlán elhelyezett pénzösszeg 3 vagy 5 év után realizált hozama után kivetett 10% és 0%-os adókulcs a bevezetendő 16%-os kulcs alá esik. A kérdés tehát valószínűleg inkább az lesz, hogy ezeknek a kedvezményeknek a megtartásával, vagy megszüntetésével vezessék be a 16%-os általános adókulcsot.
Érintheti-e a természetbeni juttatásokat a 16%-os kulcs?
Valószínűleg igen, de azokra nem 16% fog vonatkozni. A természetbeni juttatás jelenlegi 54%-os általános adókulcsa ugyanis a korábbi felső, 36%-os adókulcs bruttósításából adódott, így ha a legfelső adókulcs csökken, akkor minden bizonnyal a természetbeni juttatások adókulcsának is csökkennie kell. Ebből a logikából kiindulva tehát – 16%-os egykulcsos személyi jövedelemadó mellett – a természetbeni juttatások adókulcsának is valószínűleg 20% körüli szintre kellene csökkennie ahhoz, hogy ne keletkezzen torzulás a jövedelmek adózásában attól függően, hogy azt pénzben vagy természetben nyújtják.
Mire számítsunk akkor?
Nem szoktam lottózni, de tippelni azért szeretek, a fent elmondottak alapján szigorúan magánvéleményként az alábbiakra számítok az új egykulcsos adóval kapcsolatban:
1. a jövedelmek nagyon széles rétegére fog vonatkozni,
2. az adó alapja ideiglenesen (részben vagy egészben) még a szuperbruttó marad,
3. a minimálbér az adójóváírás kivezetésével párhuzamosan nőni fog,
4. a legtöbben igen, de mindenki nem járhat jól,
5. az adókedvezmények nagy többsége valószínűleg megszűnik, de lesznek a családtámogatást szolgáló újak is,
6. igazából nem is egy, hanem kétkulcsos (0 és 16%-os) lesz a rendszer,
7. nagyon nagy korsó sör kell majd ahhoz a söralátéthez.