A valorizáció a magyar értelmező szótár definíciója szerint a pénznem megváltozása vagy a pénz értékének csökkenése által okozott veszteségek kiegyenlítésére alkalmazott pénzügyi intézkedés. Mechanizmusának lényege, hogy valamely dolog vagy szolgáltatás pénzben kifejezett értékét a pénzromlás előtti értékre vagy annak bizonyos százalékára számítják át, értékelik át.
A valorizáció szerepe az adórendszerben
Vannak olyan esetek, amikor az adó vagy az adójellegű fizetési kötelezettség mértékét nem százalékosan, hanem konkrét összeg formájában fejezik ki a vonatkozó adójogszabályban. Ilyenkor az ezen a címen beszedett összeg nem növekszik az inflációval, ezért bizonyos időközönként szükség lehet a korrekcióra. Ennek egyik módja, hogy újra és újra módosítják az adott jogszabályt. Ennek alternatívája, ha valorizálják, vagyis inflációkövetővé teszik a fizetési kötelezettséget úgy, hogy annak mértékét egy meghatározott képlet alapján a megelőző időszak fogyasztóiár-index változásával módosítják.
Az úgynevezett százalékos adók esetében azért nincs szükség a valorizáció alkalmazására, mert az infláció növekedése az adó összegének automatikus növekedését vonja magával. Vegyük például az általános forgalmi adót: könnyű belátni, hogy a fogyasztói árak emelkedésekor az áfa mértéke is nő.
Példák a valorizáció alkalmazására
A valorizáció eszköze nem újdonság, a világ számos országában, így Magyarországon is már régóta alkalmazzák néhány területen. Többek között a nyugdíj összegének kiszámításánál, amelynek során az úgynevezett valorizációs szorzó fontos szerepet tölt be. Egy másik magyar példa a helyi adó törvény. Ez a telekadó, az építményadó és a kommunális adó kiszámítását a fogyasztói árszínvonal változásához köti. E szerint az önkormányzatok joga, hogy az adó mértékét a 2003. évre és az adóévet megelőző második évig eltelt évek fogyasztói árszínvonal változásai szorzatával növelt összegére figyelemmel állapítsák meg.

Az EPR és a DRS díjakat már eleve valorizálták
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) és a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) kapcsán a jogalkotó már azok bevezetésekor figyelemmel volt arra, hogy a díjak értékállóságát több bebiztosítsa. Abban az esetben ugyanis, ha a tárgyévet megelőző év november 30. napjáig nem hirdetik ki a tárgyévre érvényes EPR és DRS díjakat, azokat a valorizáció alkalmazásával állapítják meg. Ez azt jelenti, hogy az MNB előrejelzése alapján meghatározott várható infláció mértékével automatikusan megemelkednek.
Inflációkövető adóemelés vezetnek be több adónemnél is
A 2024-es őszi adócsomag fontos és nagy sajtóvisszhangot kiváltó eleme, hogy több adónem és adójellegű fizetési kötelezettség esetében is valorizációt, vagyis automatikus inflációkövető adóemelést vezetnek be két hullámban. 2025-től az üzemanyagok és alkohol termékek jövedéki adójánál, a gépjárműadónál és a gépjármű visszterhes vagyonátruházási illetéknél kezdik el alkalmazni ezt a számítási módot. Egy évvel később a tüzelőanyagok és dohánytermékek jövedéki adójánál, a regisztrációs adónál és a cégautóadónál jelenik meg az inflációkövető adóemelés.
A fentiek alapján kijelenthető, hogy a jogszabályalkotó ezzel a kiterjesztéssel a magyar adórendszer általánosan alkalmazott eszközévé tette a valorizáció módszerét.
A felsorolt adónemeknél a számítási folyamat során a tárgyévet megelőző évi adó mértéke a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a KSH által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával módosul. A valorizált adómértékeket az adóhivatal a honlapján teszi közzé a tárgyévet megelőzően október 31-ig bezárólag. Ez alól 2024 kivételt képez, hiszen a közzétételi határidő ez esetben 2024. december 15-e.
A Nyugtával dicsérd a NAV-ot podcast szakértői az alábbi adásban foglalkoztak részletesen a valorizáció témakörével.
-
dr. Barta BenceBudapest, Magyarország
-
dr. Horváth DánielBudapest, Magyarország
-
Józsa MónikaBudapest, Magyarország