Karbonvámmal és a megújuló energiaadóval küzd az EU a klímasemlegességért

Az Európai Unió 2050-re – a világon elsőként – klímasemlegessé szeretne válni. Ennek szellemében hirdette ki az Európai Bizottság a „Fit for 55” javaslatcsomagot. A gazdasági szereplők számára gyökeres változásokkal és komoly erőfeszítésekkel járó intézkedések közül a karbonvámot és az energiaadó tervezett megújítását vizsgáljuk.

Karbonvám – egy új közteher

Az EU-ban jelenleg is működő szén-dioxid kvótarendszer (EU ETS) arra hivatott, hogy egy évről évre magasabb összegű költségelemmel terhelje meg a szén-dioxid kibocsátással járó ipari tevékenységeket, így drágítva a szennyezés útján előállított termékek árát. Ez az árfelhajtó hatás azonban nyilvánvalóan nem érvényesül akkor, ha ugyanezeket a termékeket nem uniós piaci szereplők állítják elő, hiszen az EU ETS csak a tagállamok területén folytatott szennyező ipari tevékenységeket érinti.

Míg tehát az uniós piac szereplőinek választaniuk kell, hogy csökkentik a szén-dioxid kibocsátásukat (pl. megújuló energia alkalmazásával), vagy beépítik az egyre emelkedő kvótaköltségeiket az áraikba, addig a szabályok nem szankcionálják, sőt versenyelőnyhöz juttatják az EU-n kívüli szereplőket, akik ilyen szempontból olcsóbban tudják a termékeiket az Európai Unió piacán értékesíteni, miközben általában nincsenek rászorítva arra, hogy csökkentsék a szennyezésüket.

A karbonvám ezt az anomáliát lesz hivatott kezelni.

Az EU gazdasági- és pénzügyminiszterekből álló tanácsa (ECOFIN) a napokban fogadta el azt a jogszabálytervezetet, amely alapján 2023-tól bevezetnék a karbonvámot az egész EU területén. A jogszabálytervezet kezdésként a vas-, acél- és alumínium termékek, valamint a cement, az elektromos áram, és a műtrágya behozatalát sújtaná, de a termékkör még tovább bővülhet. A szabályozás célja középtávon az, hogy kiegyenlítse az említett versenyhátrányt egy olyan, az EU piacára belépő termékek után fizetendő költség bevezetésével, amely figyelembe veszi az adott termék gyártása során fellépő környezetszennyezést.

A karbonvám megnevezés azonban megtévesztő, az ugyanis sokkal inkább tekinthető egy, a vám, az adó és a szén-dioxid kvóta határán mozgó „hibrid” köztehernek.

A vámterülettel való rokoni kapcsolatot mutatja, hogy a szabályozás az importőrre telepíti a legjelentősebb kötelezettségeket. Az importáláshoz külön, ún, engedélyezett nyilatkozattevői engedélyre lesz szükség. A tervezet az érintett termékkört a vámtarifa-besorolás szerinti KN kódok alapján határozza meg, mentességet vezet be a 150 euró alatti küldemények vonatkozásában, továbbá egyes esetben biztosíték-adási kötelezettséget ír elő.

Fontos, hogy a szabályozás a tervek szerint differenciálni fog egyes származási országok között is. Nem áll fenn kötelezettség vagy az csökkenthető lesz, ha a karbonvám-köteles termék olyan országból származik, amely maga is alkalmaz az EU ETS-hez hasonló kvótarendszert.

A karbonvám azonban nem vámjellegű tétel, azt nem a vámhatóság szabja ki, hanem az importőrnek kell a megfelelő mennyiségű kvótát beszereznie, és leadnia az érintett hatóság részére a tárgyévet követő év május 31-ig napjáig. A kvóta megállapításának mechanizmusáról, a kvóta árának alakulásáról és a leadási szabályokról ugyancsak rendelkezik a tervezet.

A szabályozási logika a fokozatos bevezetést preferálja. Az első két évben a gazdálkodók oldalán nem keletkezik még kvótavásárlási kötelezettség, azonban a szükséges engedélyeket már 2023. január 1-jétől meg kell szerezni. Ezen felül a rendszeres, negyedéves nyilatkozatokat már ekkortól el kell kezdeni benyújtani a hatóságnak.

Számos kérdés merült fel azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással lesz a karbonvám a hazai gyártókra, kereskedőkre, és a feldolgozó- vagy épp az építőiparra. Hozhat-e drágulást az alapanyagok piacán, vagy ami például mindenkit érint, fog-e emelkedni az áram ára? Az biztos, hogy Magyarország jelentős áramimportőrként érintett lesz.

Kicsit távolabbra tekintve, látni kell a „karbonvám” nemzetközi kereskedelmet befolyásoló szerepét is, mivel már most számos ország aggályát fejezte ki a bevezetéssel kapcsolatban, mondván az intézkedés inkább az uniós belső piacot, az EU-s gyártókat védő eszköznek minősül. A bevezetéshez mindenképpen szükséges lesz igazolni a környezetvédelmi cél elsődlegességét és azt, hogy az EU a befolyt összegeket zöld beruházásokra fordítja, különben a karbonvám nem lesz WTO kompatibilis.

Összefoglalva, az uniós gazdálkodóknak már most fel kell mérniük érintettségüket. Van-e olyan termék, amelynek rendszeres importja révén a rendelet bevezetésével nőnek az adminisztrációs és később a pénzügyi terhek? Miként kívánják a szükséges engedélyeket beszerezni az év végéig, és miként kívánják teljesíteni a negyedéves nyilatkozattételi kötelezettséget? Kérdés esetén készséggel állunk rendelkezésre.

Energiaadó – új, zöld alapokon

A klímavédelemért folytatott harc a jövedéki adózás területén is éreztetni fogja a hatását, ennek legfontosabb eredménye az lesz, hogy az EU új alapokra helyezi az Energiaadó-irányelvet. Az Európai Tanács ugyanis úgy ítélte meg, hogy az energiaadóztatás reformja elengedhetetlen a fenntartható hosszútávú növekedés biztosításához és a fent ismertetett kibocsátás csökkentési cél eléréséhez.

A folyamat egyik köztes lépcsőfokaként még tavaly megszületett az energiatermékek és a villamos energia uniós adóztatási keretének átszervezéséről szóló javaslat, mely új adóstruktúra felállítását és radikális – az energiaipari szereplők szempontjából adott esetben teljes átszervezést igénylő – változásokat helyez kilátásba. A jogalkotási folyamat motorjaként a Bizottság a legfőbb problémát abban látja, hogy jelenleg az egyébként is alacsony (2003 óta nem aktualizált) minimum adómértékek mellett az országok eltérő adókulcsokat és adókedvezményeket alkalmaznak, az Irányelv pedig csak az EU energiaszerkezetének folyamatosan csökkenő hányadát fedi le.

A fenti problémákra megoldást a szervezet szerint a szén-dioxid-árazás kiegészítéseként a tiszta technológiák hátrányainak felszámolása, a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos adókedvezmények és adómentességek felülvizsgálata, a nem hatékony és szennyező üzemanyagokra kivetett magasabb adók bevezetése, valamint a légi és vízi közlekedésre, illetve a halászati ágazatra vonatkozó – és jelenleg kötelező – mentességek megszüntetése jelentene. A javaslat az említetteken túl kiemelt problémaként tekint a benzin, illetve az újfajta – a környezetre gyakorolt hatását tekintve kedvezőbb – üzemanyagok hátrányos megkülönböztetésére a dízelüzemanyaghoz képest (utóbbira ugyanis alacsonyabb minimum adómértéket ír elő a hatályos irányelv).

A javaslat legfontosabb elemei az alábbiak lennének:
  • Az adóztatást az energiatermékek és a villamos energia energiaértékéhez, valamint az általános uniós keretből levezetett környezeti teljesítményéhez (nettó fűtőértékéhez) kötné.
  • Elkészítené a versengő energiaforrásokról az energiatermékek jegyzékét, mely lehetővé tenné a fogalommeghatározások differenciált adóügyi megítélését.
  • Az adómértékeket rangsorolná, a minimum adómértékeket indexálná – előtérbe helyezve a környezetkímélő villamosenergia-felhasználást (különösen a közlekedési ágazatban).
  • Az irányelv hatályát kiterjesztené a tőzegre, tűzifára, faszénre és az alternatív üzemanyagokra (például a hidrogénre) is.
  • A dízelüzemanyagok benzinhez viszonyított kedvezményes kezelését megszüntetné, illetve a bioüzemanyagok egyes kategóriáira vonatkozóan különböző minimális energiaadó-kulcsokat határozna meg.
  • A légi járművek és a hajók által felhasznált energiatermékek adómentességét megszüntetné – előnyben részesítve a nem üzleti és a kedvtelési célú közlekedést, differenciálva az EU-n belül és EU-n kívül történő felhasználást.
  • Biztosítaná a minimummértékeknél (adott esetben ez lehet kezdetben 0 is) nem alacsonyabb célzott kedvezmények lehetőségét (energiahatékonysági és szociális megfontolásból).
  • Az energiaigényes vállalatok és a mezőgazdaság energiafogyasztása tekintetében a tagállamok által biztosított mentességeket megszüntetné a minimum adómértékek bevezetésével.

A fentieken kívül érdemes kiemelni, hogy a javaslat szerint az energiaadó-irányelv hatálya alól csak az üzemanyagoktól, illetve tüzelő-, fűtőanyagoktól eltérő felhasználást, az energiatermékek kettős felhasználását, valamint a hőtermelés adóztatását célszerű kizárni. Az alapelv az, hogy a hasonló módon felhasznált villamos energiát a szabályozás adó szempontból is hasonlóan kezelje. Természetesen a változtatások átültetése a gyakorlatba időigényes folyamat lesz, így a már említett célzott és átmeneti kedvezmények mellett az egyes üzemanyagok és felhasználási módok esetében az energiaadó fokozatos növelése sem azonnal, hanem tízéves átmeneti időszak alatt menne végbe.

Mindent összevetve az energiaadó átalakítása illeszkedik az EU klímapolitikai tervébe, de jól láthatóan komoly áldozatokat követel minden érintettől. A tagállamok az adóstruktúrájuk (pl. az energiatermékekre rakodó adóterhek növekedésével párhuzamosan a munkaerő adóterheinek csökkentése), a gazdálkodók pedig a termelési tevékenységük (pl. zöld beruházások révén a megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú bevonása) átalakítása révén alkalmazkodhatnak leghatékonyabban az új rendszerhez. Amennyiben kérdése lenne az új jövedéki szabályozással kapcsolatban, készséggel állunk a rendelkezésére.