A vagyonadó magyarországi bevezetésével kapcsolatos kormányzati kommunikáció visszatérő eleme, hogy a szabályozás kialakításánál a svájci modell, azon belül is az ott alkalmazott cégértékelési módszertan szolgálhat mintaként. Ez első ránézésre logikus választásnak tűnhet: Svájcban valóban régóta működik vagyonadó, és a rendszer több vagyonelem, köztük a nem tőzsdei cégek értékének meghatározásához is kiforrott módszertant alkalmaz. Ez a modell azonban nem önmagában, hanem a teljes svájci adórendszer részeként értelmezhető. Éppen ezért kérdéses, hogy annak egyes elemei mennyiben ültethetők át a centralizáltabb magyar adórendszerbe, különösen akkor, ha az érintett adózóknak rövid idő alatt kellene elsajátítaniuk egy rendkívül összetett értékelési logikát.
Vagyonadó Magyarországon: miért pont a svájci modell?
Egy vagyonadó csak akkor működtethető igazságosan, ha a vagyonelemek értéke objektív, ellenőrizhető és egységes módszertan alapján határozható meg. Ez már az ingatlanoknál is komoly fejtörést okozhat, de a legnagyobb szakmai kihívást várhatóan a céges részesedések értékelése jelenti majd.
A svájci modell azért lehet iránymutató ebből a szempontból, mert ott a nem tőzsdei társaságok értékelésére létezik egy standardizált módszertan. Ez nem pusztán az adott cég könyv szerinti saját tőkéjét veszi figyelembe, hanem jövedelemtermelő képességét is. Vagyis a cégérték meghatározása nem merül ki abban, hogy mennyi vagyon szerepel a mérlegben. A rendszer azt is vizsgálja, hogy a vállalkozás a múltbeli eredményei alapján milyen gazdasági erőt képvisel.
A svájci adórendszer működése madártávlatból
Svájc szövetségi állam, ahol az adóztatás több szinten történik. Az állam mellett a kantonok és a települések is jelentős adóztatási jogkörrel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a svájci adórendszer nem egységes, központilag szabályozott struktúra, hanem egy decentralizált gépezet.
A vagyonadó is ebbe a logikába illeszkedik. Svájcban nincs egységes, szövetségi vagyonadó: a magánszemélyek nettó vagyonát kantonális és települési szinten adóztatják. Ennek következtében az adó mértéke, a mentességi küszöbök és egyes részletszabályok kantononként eltérhetnek. A rendszer egyik sajátossága az is, hogy a kantonok bizonyos értelemben versenyeznek egymással, ezért a vagyonadó mértéke jellemzően mérsékeltebb, mint amit egy központosított, bevételszerzésre optimalizált adónem esetében elképzelhetnénk.
A svájci vagyonadó általános logikája
A svájci vagyonadó alanya főszabály szerint az a magánszemély, aki Svájcban adóügyi illetőségű. Ő a külföldi vagyonelemeire kiterjedően is adóköteles, míg a nem svájci illetőségű személyek csak meghatározott, az országhoz kapcsolódó vagyonelemek után viselhetnek korlátozott adókötelezettséget. A vagyonadó alapja a nettó vagyon. Ez azt jelenti, hogy az adózó vagyonának értékéből levonhatók a dokumentált tartozások, például jelzáloghitelek vagy más kötelezettségek.
A rendszer éves szemléletű. A vagyont jellemzően az adóév végén, december 31-i állapot szerint kell meghatározni, majd bevallani önbevallásos alapon. A vagyon része lehet többek között bankszámla, értékpapír-portfólió, ingatlan, gépjármű, üzletrész, biztosítási megtakarítások, valamint más, jelentős értékkel bíró vagyontárgyak. A kötelezettségek levonása után kialakuló nettó vagyonra alkalmazzák az adott kanton és település szabályai szerinti adómértéket.
A svájci vagyonadó ezért nem homogén adónem. Létezik ugyan szövetségi szintű harmonizációs törekvés, különösen az értékpapírok és a nem tőzsdei társaságok értékelése területén, de a konkrét adóterhelés kantononként eltérhet.
Fontos kiemelni még, hogy Svájcban a magánszemélyek által elért tőkenyereség, ami a vagyont növeli, bizonyos esetekben adómentes lehet. Ez az összefüggés alapvetően befolyásolja a svájci modell megítélését, és óvatosságra int minden olyan országban, például Magyarországon, ahol a tőkejövedelmek adóztatása ettől eltérő szerkezetű.
Mit jelent a nettó eszközérték?
A svájci vagyonadó modell megértéséhez fontos tisztázni a nettó eszközérték alapfogalmát. Ez azt mutatja meg, hogy egy adott vagyonelem a hozzá kapcsolódó kötelezettségek levonása után mekkora vagyoni értéket képvisel. Ha például egy ingatlan piaci értéke 100 millió forint, de azt 50 millió forint jelzáloghitel terheli, akkor az adózó nettó vagyoni pozíciója nem 100 millió, hanem 50 millió forint.
Ez a megközelítés igazságosabb lehet, mint a bruttó érték adóztatása, mert figyelembe veszi, hogy a vagyon megszerzését vagy fenntartását adósság finanszírozza. Magyarországon ugyanakkor jelenleg is léteznek vagyonadó jellegű helyi adók, például az építményadó és a telekadó, amelyek jellemzően nem ugyanebben a nettó vagyonlogikában működnek. A vagyonadó bevezetésekor ezért tisztázni kell, hogy ezek a meglévő terhek beszámíthatók-e, és ha igen, milyen módon.
Ingatlanok a svájci vagyonadó rendszerben
A svájci modellben az ingatlanokat jellemzően az adott kanton által meghatározott adóértéken veszik figyelembe, amely sok esetben alacsonyabb lehet a tényleges piaci értéknél. A kapcsolódó jelzáloghitelek és más dokumentált tartozások levonhatók, így az adózás alapja itt is a nettó vagyonhoz közelít.
Magyar szempontból az ingatlanok értékelése különösen érzékeny terület lenne. Egy országos vagyonadó esetében el kellene dönteni, hogy a piaci értéket, egy hatósági értéket, az illetékeknél alkalmazott értékelési logikát vagy valamilyen új, standardizált ingatlanértékelési módszert kell-e alapul venni. Az sem mellékes, hogy a magyar ingatlanpiacon jelentős területi különbségek vannak, és az értékelési viták tömeges megjelenése túlterhelhetné az adózókat és az adóhatóságot is.
A svájci modell lényege: hogyan értékelik a céges részesedéseket?
A svájci modell talán legfontosabb, a magyarországi adaptáció szempontjából legérdekesebb eleme a céges részesedések értékelése. A tőzsdén jegyzett társaságok esetében a kiindulópont viszonylag egyszerű: a részvények piaci árfolyama, jellemzően az év végi záróárfolyamon.
A nem tőzsdei társaságoknál azonban nincs ilyen könnyen megfigyelhető, objektív mutató. A svájci módszertan a cégértéket ilyenkor két fő tényező alapján számítja: (1) a saját tőke, illetve nettó eszközérték, valamint (2) a jövedelemtermelő képesség (hozamérték) figyelembevételével. Az alkalmazott képletben előbbi 1, utóbbi 2 egységnyi súllyal szerepel. Ez az arány jól mutatja, hogy a svájci modellben egy nyereséges cég vagyoni értéke lényegesen meghaladhatja a saját tőkét.
Hogyan számítják ki a nem tőzsdei cégek hozamértékét?
A hozamérték a nem tőzsdei társaság múltbeli eredményeiből következtetnek arra, hogy az mekkora gazdasági értéket képvisel. A svájci modellben ennek kiszámítására két módszer létezik. Az első az elmúlt három év eredményeinek átlagolására épül. A második nagyobb, kétszeres súlyt ad az utolsó és egyszeres súlyt az azt megelőző üzleti év eredményének, majd ebből von átlagot.
Az így meghatározott átlagos eredményt egy ún. kapitalizációs rátával felszorozzák, és így veszik figyelembe a végső cégértéket adó képletben. A svájci adóhatóság minden évben frissíti ezt a rátát, többek közt az ország makrogazdasági mutatói alapján.
Két dolgot érdemes még megemlíteni. Az egyik, hogy az így kiszámolt cégérték egy vélelem, amitől az adózó – megfelelő indoklással – eltérhet. A másik, hogy a hozamérték kiszámításához használt módszertől a kiválasztástól számított 5 éven belül nem lehet eltérni.
Hogyan állapítják meg a nem tőzsdei cégek saját tőke alapú értékét?
A svájci modellben a saját tőke alapú érték meghatározása a társaság vagyoni helyzetéből indul ki. Ez főként az adott cég éves beszámolójára, illetve az abban szereplő eszközök és kötelezettségek értékelésére épül.
A módszer magyarországi alkalmazása esetén különösen érzékeny kérdés lenne, hogy ehhez melyik időpont szerinti beszámolót kellene alapul venni. A kormányzati kommunikáció szerint a vagyonadót 2027. január 1-jével vezetnék be, aminek kiindulópontja a 2025. december 31-i beszámoló lenne. Ez gyakorlati szempontból érthető, hiszen a vagyon értékét objektív, már lezárt időponthoz kell kötni. Ugyanakkor alkotmányossági és jogbiztonsági kérdéseket is felvethet, ha egy később elfogadott adószabály egy korábbi gazdasági állapothoz kapcsolódóan keletkeztet érdemi adókötelezettséget. Ugyanez a kérdéskör a hozamérték (jövedelemszerző képesség) képesség kiszámításánál is jogosan merülhet fel.
További probléma, hogy a beszámoló önmagában nem feltétlenül ad teljes képet a társaság valós gazdasági értékéről. A könyv szerinti érték eltérhet a piaci értéktől, egyes eszközök alulértékeltek lehetnek, a rejtett tartalékok és a cégcsoporton belüli viszonyok pedig jelentősen torzíthatják a képet. Ezért a saját tőke alapú érték megállapítása sem puszta technikai művelet, hanem számviteli, adózási és közgazdasági értelmezést igénylő feladat.
KKV-k, többes cégtulajdon és konszolidációs kérdések a svájci modell tükrében
A magyar vagyonadó számosságában várhatóan nem csak a legnagyobb vállalatcsoportok tulajdonosait érintené. A jelentős céges vagyonok mögött sok esetben kis- és középvállalkozások, családi cégek, holdingstruktúrák vagy több társaságból álló vállalkozói portfóliók állnak. Gyakori, hogy egy magánszemély több cégben rendelkezik tulajdonnal, ezek a cégek pedig anya-leányvállalati vagy más gazdasági kapcsolatban állnak egymással.
Ez értékelési szempontból különösen nehéz helyzetet teremt. A cégek értékét nem lehet minden esetben egymástól függetlenül, automatikusan összeadni. Ha egy társaság részesedéssel rendelkezik egy másik társaságban, először az alsóbb szinteken kell meghatározni az értéket, majd azt kell megvizsgálni, hogy ez hogyan jelenik meg a felsőbb szinteken. Ellenkező esetben könnyen előfordulhatna, hogy ugyanazt a vagyoni értéket többszörösen veszik figyelembe.
A svájci gyakorlatban is különbséget tesznek működő társaságok és passzív holding-, vagyonkezelő vagy finanszírozó társaságok között. Utóbbiaknál a saját tőke, illetve a vagyonalapú megközelítés nagyobb szerepet kaphat, hiszen ezek gyakran nem klasszikus operatív tevékenységet végeznek, hanem részesedéseket vagy más vagyonelemeket tartanak. Egy magyar rendszerben ezért már a társaság funkciójának meghatározása is vitakérdéssé válhat.
Miért lenne kockázatos a svájci rendszert egy az egyben átvenni?
A svájci vagyonadó rendszer magyarországi átvételének legnagyobb kockázata éppen az, ami első ránézésre vonzóvá teszi: a szofisztikált részletezettsége. A nem tőzsdei cégek értékelésénél a nyereségesség, a saját tőke, az egyszeri tételek, a csoporton belüli kapcsolatok és az esetleges korrekciók mind befolyásolhatják az adóalapot. Ez már önmagában is olyan összetett feladat, amely sok esetben nem várható el egy magánszemélytől szakértői segítség nélkül.
A gyakorlatban a vagyonadó alapjának megállapítása egyes esetekben hasonlóan összetett feladatot jelentene, mint a társaságiadó-bevallás vagy cégcsoport esetében egy konszolidált számviteli beszámoló elkészítése. Ehhez számviteli, adózási és vállalatértékelési tudásra lenne szükség.
Ez azért is lehet kihívás a gyakorlatban, mert a vagyonadó alanya alapvetően magánszemély lenne, miközben a legbonyolultabb értékelési kérdések céges struktúrákhoz kapcsolódnának. Ezen felül az információk is a cégek belső rendszereiből, nyilvántartásaiból nyerhetők ki, amelyhez pl. egy kisebbségi tulajdonosnak, főleg, ha csak közvetetten rendelkezik tulajdonrésszel, nincs hozzáférése. Egy magánszemély tulajdonosnak tehát olyan adókötelezettségnek kellene megfelelnie, amelyhez a saját cége könyvelőjének, adótanácsadójának és értékelési szakértőjének közreműködése lehet szükséges.
Nem lehet megspórolni egy adónem évtizedes szakmai evolúcióját
A svájci vagyonadó nem egyik évről a másikra vált kiforrott rendszerré. Hosszú adózási, jogalkalmazási és szakmai fejlődés eredménye, amelyet a kantonális gyakorlat, az adóhatósági útmutatók és az adózói alkalmazkodás együtt formáltak. Magyarországon ezzel szemben fennáll a veszélye, hogy a jogalkotó egy már fejlett, összetett rendszer elemeit próbálja rövid idő alatt átültetni. Ha az adózók nem értik az értékelési logikát, ha nincs elegendő felkészülési idő, és ha nem állnak rendelkezésre a szükséges szakértői kapacitások, akkor az tömeges bizonytalanságot, vitákat és jogértelmezési konfliktusokat generálhat.
E tekintetben érdemes felidézni a ma már rendkívül összetettnek számító magyarországi transzferár-szabályozás fokozatos fejlődését. Az adózóknak, a tanácsadóknak, a könyvelőknek és az adóhatóságnak e tekintetben volt idejük megtanulni a működési elvet, kialakítani a dokumentációs gyakorlatot, és alkalmazkodni a növekvő elvárásokhoz. A vagyonadó esetében viszont úgy tűnik, ezt a több évtizedes szakmai evolúciót néhány hónap alatt kellene pótolni.
Az Andersen adótanácsadói készséggel állnak ügyfeleik rendelkezésére a vagyonadó kitettség előzetes felmérésében, a szabályozási fejlemények értelmezésében és a szükséges felkészülési lépések meghatározásában.