A kötelező érvényű származási felvilágosítás, röviden KSZF, a vámhatóság írásbeli határozata arról, hogy egy meghatározott termék az alkalmazandó vámszabályok szerint mely országból vagy területről származónak minősül. Nemzetközi megnevezése Binding Origin Information, röviden BOI. A határozat előzetes jogbiztonságot nyújt az importőröknek és exportőröknek olyan esetekben, amikor az áru származásának meghatározása összetett vagy bizonytalan.
A KSZF nem egy kötelező vámengedély, hanem önkéntesen igénybe vehető vámjogi eszköz. Különösen akkor lehet hasznos, ha a termék előállításában több ország vesz részt, külföldi alapanyagokat használnak fel, vagy a gyártási folyamat több egymást követő feldolgozási műveletből áll. A határozat az abban szereplő árura és az ismertetett gyártási körülményekre vonatkozik.
A Kötelező Érvényű Származási Felvilágosítás jelentősége
Az áru származása megmutatja, hogy vámjogi szempontból melyik ország tekinthető az adott termék származási országának. Ez nem feltétlenül azonos azzal az országgal, ahonnan az árut feladták, ahol azt megvásárolták, vagy ahol annak utolsó csomagolása történt.
A származási ország helyes meghatározása befolyásolhatja többek között:
- a kedvezményes vámtétel alkalmazhatóságát;
- a dömpingellenes vagy kiegyenlítő vám alkalmazási kötelezettségétt;
- az importkorlátozások és kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazandóságát;
- a származási igazolások kiállítását;
- a vám-árunyilatkozaton feltüntetendő adatokat;
- egyes export- és importfolyamatok vámkockázatát.
Preferenciális és nem preferenciális származás
A KSZF egyaránt vonatkozhat az áru preferenciális vagy nem preferenciális származására. A két fogalom eltérő célokat szolgál.
A preferenciális származás annak eldöntéséhez szükséges, hogy az áru jogosult-e valamely szabadkereskedelmi megállapodás vagy egyoldalú kedvezményrendszer szerinti vámkedvezményre. Ha az áru megfelel az adott megállapodás eredetszabályainak, akkor az import során csökkentett vagy akár nulla százalékos (azaz preferenciális) vámtétel alkalmazható. Ehhez nem elegendő, hogy az árut egy kedvezményezett országból importálják: teljesíteni kell az adott kereskedelmi megállapodás termékspecifikus származási szabályait is. A preferenciális származás feltételeit minden szabadkereskedelmi megállapodás külön szabályozza. Például egy EU (export) – UK (import) kereskedelmi ügyletben egy termék akkor lehet uniós preferenciális származású, ha teljesíti az EU–UK Kereskedelmi és Együttműködési megállapodás eredetszabályait. Ezen kívül a származás szempontjából lehetséges még egyoldalúan megadott preferenciális elbánás is, pl. a GSP egy olyan egyoldalú vámkedvezményi rendszer, amelyben az EU alacsonyabb vagy 0%-os vámtételt vet ki bizonyos fejlődő országokból származó termékekre, viszonosság nélkül (azaz ezek az országok nem kötelesek ugyanezt a kedvezményt megadni az EU-nak) és amely kedvezményrendszer szabályait az uniós vámjogszabályok fektetik le, egyoldalúan.
A nem preferenciális származási szabályok célja ezzel szemben elsősorban az általános kereskedelempolitikai intézkedésekhez kapcsolódik. Jelentősége lehet például dömpingellenes vám, mennyiségi korlátozás, származási jelölés vagy más importintézkedés alkalmazásakor. A nem preferenciális szabályozás egy egyoldalú származási szabályrendszer, amelyet elsősorban akkor szoktunk alkalmazni, ha az exportőr és az importőr ország között nincs szabadkereskedelmi egyezmény (pl. Kína- EU, vagy EU-USA relációban).
Az áruk származása kapcsán általánosságban elmondható, hogy – akár preferenciális, akár nem preferenciális szabályok szerint történik annak meghatározása – egy áru alapvetően az előállítás országából származó, ha teljes egészében egy adott országban állították elő, míg ha az áru előállítása több országot érint, akkor abból az országból származik, ahol az utolsó lényeges, gazdaságilag indokolt, elégséges feldolgozás vagy megmunkálás történt
A KSZF mindkét származástípus tekintetében kérhető. Az Unió KSZF-útmutatója ezen az oldalon érhető el.
Mikor érdemes KSZF-határozatot kérni?
A kötelező érvényű származási felvilágosítás különösen akkor lehet indokolt, ha a termék származását a gyártási folyamat összetettsége miatt nem lehet egyértelműen meghatározni. Ilyen helyzet lehet például, ha:
- a termék több országból származó alapanyagokból készül;
- a gyártás vagy összeszerelés több államban történik;
- kérdéses, hogy az adott feldolgozás elégséges-e a származás megszerzéséhez;
- a származás jelentősen befolyásolja a fizetendő vám összegét;
- a termékre dömpingellenes vagy más kereskedelempolitikai intézkedés vonatkozhat;
- a vállalkozás új beszállítói vagy gyártási struktúrát vezet be;
- rendszeres, nagy értékű import- vagy exportforgalomról van szó.
A KSZF előnye, hogy a vállalkozás még a tervezett ügylet vagy vámeljárás előtt tisztázhatja az áru származását. Ezzel csökkenthető a későbbi vámhatósági jogvita, az utólagos vámfizetés és a hibás származási nyilatkozat kockázata.
Mire terjed ki a Kötelező Érvényű Származási Felvilágosítás határozat?
A KSZF-határozat egy konkrét termékre vonatkozik, amelyet a kérelemben részletesen bemutatott alapanyagok, gyártási folyamatok és származási körülmények alapján állapít meg a vámhatóság. A jogosultnak a határozat alkalmazásakor igazolnia kell, hogy az importált vagy exportált áru, illetve a származást meghatározó körülmények minden tekintetben megfelelnek a KSZF-ben rögzítetteknek.
Ha megváltozik például az alapanyagok származása, a beszállítói lánc, a termék tarifális besorolása vagy a gyártási folyamat, meg kell vizsgálni, hogy a korábbi KSZF továbbra is alkalmazható-e. A határozat nem terjeszthető ki automatikusan olyan árura, amely csak hasonlít az abban leírt termékre.
Kire nézve kötelező a KSZF?
Az érvényes KSZF-határozat kötelező a jogosultra és valamennyi uniós tagállam vámhatóságára. Ez azt jelenti, hogy a jogosult sem térhet el tetszőlegesen a határozatban szereplő származási minősítéstől, ha az érintett áru és a gyártási körülmények megfelelnek a határozatban leírtaknak.
A KSZF főszabály szerint csak a határozat meghozatalát követően végrehajtott import- vagy exportügyletekre alkalmazható. Korábbi vámeljárások utólagos átminősítésére ezért általában nem használható fel.
Meddig érvényes a KSZF-határozat?
A kötelező érvényű származási felvilágosítás főszabály szerin a hatálybalépése napjától számított három évig érvényes. A határozat érvényessége azonban korábban is megszűnhet, például akkor, ha az alapjául szolgáló uniós jogi rendelkezések vagy nemzetközi megállapodások megváltoznak, illetve, ha a határozat összeegyeztethetetlenné válik az alkalmazandó származási szabályok aktuális értelmezésével.
A vállalkozásnak ezért a KSZF birtokában is figyelemmel kell kísérnie a vonatkozó vámjogi és kereskedelempolitikai szabályok változását. A határozat érvényessége önmagában nem garantálja, hogy a kapcsolódó vámtétel vagy kereskedelempolitikai intézkedés a teljes hároméves időszak alatt változatlan marad.
Hogyan kérhető kötelező érvényű származási felvilágosítás?
A KSZF iránti kérelmet annak az uniós tagállamnak az illetékes vámhatóságához kell benyújtani, ahol a kérelmező letelepedett, vagy ahol a határozatot fel kívánja használni. Magyarországon a kérelmet a NAV Szakértői Intézetéhez lehet benyújtani; a NAV erre elektronikus nyomtatványt is biztosít.
A kérelemben részletesen be kell mutatni többek között:
- az érintett árut és annak vámtarifaszámát;
- a javasolt származási országot;
- a felhasznált anyagokat és azok származását;
- az alapanyagok tarifális besorolását és szükség esetén értékét;
- az előállítás, feldolgozás vagy megmunkálás folyamatát;
- az alkalmazandónak vélt származási szabályt;
- minden olyan további körülményt, amely a származás megállapításához szükséges.
A kérelemhez termékminta, fénykép, műszaki dokumentáció, gyártási leírás, anyagjegyzék, költségkalkuláció vagy szakértői vélemény is csatolható. Fontos, hogy a kérelemben a származást meghatározó háttér a lehető legpontosabban kerüljön bemutatásra, mivel a KSZF-határozatot meg kell semmisíteni, ha az a kérelmezőtől kapott pontatlan vagy hiányos információn alapul.
Mennyi idő alatt születik döntés?
Az illetékes vámhatóságnak a kérelem befogadásától számítva főszabály szerint 120 nap áll rendelkezésére a KSZF-határozat meghozatalára. A tényleges ügyintézést azonban befolyásolhatja, hogy a kérelem teljeskörűen tartalmazza-e a származás vizsgálatához szükséges adatokat, illetve szükség van-e további dokumentumokra, mintára vagy szakértői vizsgálatra.
Ezért a kérelmet érdemes jóval az első tervezett import- vagy exportügylet előtt összeállítani. A hiányos gyártási leírás vagy a beszállítói adatok pontatlansága jelentősen lassíthatja az eljárást.
A KSZF helyettesíti a származási igazolást?
Nem. A KSZF az áru származásáról szóló kötelező vámhatósági döntés, de nem helyettesíti az adott vámeljárásban vagy preferenciális megállapodás alapján előírt származási igazolást.
Ha a kedvezményes vámtétel alkalmazásához származási nyilatkozat, EUR.1 szállítási bizonyítvány vagy más igazoló okmány szükséges, azt a KSZF megléte mellett is be kell nyújtani vagy ki kell állítani.
Mi a különbség a KSZF és a KTF között?
A KSZF az áru származását határozza meg, míg a kötelező érvényű tarifális felvilágosítás (KTF) az áru vámnómenklatúra szerinti besorolásáról rendelkezik. A két határozattípus eltérő vámjogi kérdésre ad választ, de szorosan összefügghetnek egymással, mert számos származási szabály alkalmazásához ismerni kell a késztermék és a felhasznált alapanyagok vámtarifaszámát.
Összetett termékeknél ezért előfordulhat, hogy a KSZF-kérelem előtt vagy azzal párhuzamosan a tarifális besorolás tisztázása is szükséges.
Hogyan segíthet az Andersen Magyarország?
Az Andersen Magyarország vám- és adótanácsadói az alábbi területeken nyújthatnak támogatást:
- az áru preferenciális vagy nem preferenciális származásának előzetes vizsgálata;
- a termékre alkalmazandó származási szabály azonosítása és értelmezése;
- a gyártási folyamatok, alapanyagok és beszállítói adatok származási szempontú elemzése;
- a KSZF iránti kérelem és az alátámasztó dokumentáció összeállítása;
- vámhatósági egyeztetés, valamint a KSZF érvényességét érintő változások és ellátásilánc-módosítások értékelése.
Az Andersen vámtanácsadási szolgáltatásainak leírása>>.
A kötelező érvényű tarifálás felvilágosítás (KTF) intézményéről ezen az oldalon írtunk>>.
-
dr. Barta BenceBudapest, Magyarország
-
Józsa MónikaBudapest, Magyarország

