A 2018-as adóváltozások többsége rendhagyó módon nem az Országgyűlés őszi, hanem már a tavaszi ülésszakának végén megszületett. Érdemes tehát ezeket a változásokat is újra átnézni, hiszen az utóbbi hónapokban ezekről kevesebb szó esett, viszont 2018. január 1-től szintén hatályba lépnek.

A változások közül legfőképp az adózás rendjének teljes újrakodifikálását kell kiemelni, amely bár tartalmában nem sokat változott, struktúrájában sokkal tagoltabb és szerteágazóbb lett.

Az egyéb módosítások ennél jóval kisebb horderejűek, azok általánosságban az adózással járó adminisztráció csökkentését, az adókedvezmények körének bővítését és az online típusú adatszolgáltatás körének szélesítését célozzák, utóbbi nem titkoltan a gazdasági folyamatok további fehérítése érdekében.

Az alábbiakban tehát minden olyan fontosabb adózással kapcsolatos módosítást összesítettünk, amelyet 2017. folyamán fogadtak el a parlamentben.

A 2018-as adóváltozásokról szóló összefoglalónk itt tölthető le.