Az Országgyűlés előtt a munkáltatói adóterhek további csökkentésére vonatkozó javaslat

A múlt héten benyújtott törvényjavaslat, összhangban a Nemzeti Versenyképességi Tanács őszi ülését követően elhangzott miniszteri nyilatkozattal, a szociális hozzájárulási adó („SZOCHO”) és az egészségügyi hozzájárulás („EHO”) korábban elfogadott 2 százalékpontos csökkentéséhez képest további 0,5 százalékpontos csökkentésről rendelkezne. Így a javaslat szerint a SZOCHO/EHO mértéke 19,5%-ra csökkenne 2018. január 1-jétől.

Ahogyan korábbi hírlevelünkben is megírtuk, a kifizetőt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás („EKHO”) mértéke a bevezetése óta 20%, a SZOCHO/EHO 20% alá csökkenésével együtt indokolt lenne a kifizetői EKHO mértékét is csökkenteni, bár erről az eddigiekben nem esett szó. Úgy tűnik, a jogalkotó is gondolt erre, mert a benyújtott törvényjavaslat szerint a kifizetői EKHO is 19,5%-ra csökkenne 2018. január 1-jétől.

A javaslat rendelkezik a következő kapcsolódó változásokról is:

  • SZJA: Amennyiben a magánszemély köteles a SZOCHO/EHO megfizetésére (és azt költségként nem számolhatja el, valamint azt számára nem térítették meg), a személyi jövedelemadó („SZJA”) alapjának a jövedelem csak bizonyos százaléka minősül. A korábban elfogadott törvénymódosítás szerint az SZJA alapja ebben az esetben a jelenlegi 82-ről 83%-ra emelkedne 2018. január 1-jétől, azonban a most benyújtott javaslat a további járulékcsökkentéssel összhangban már 84%-ról rendelkezne.
  • KATA: A járulékterhek további csökkentésével összhangban a kisadózó vállalkozások tételes adóját („KATA”) fizetőknek is kedvező változást hozna a benyújtott javaslat. E szerint jövő évtől a korábban elfogadottnál nagyobb mértékben nőne az ellátások alapja: a jelenlegi 90.000 Ft-ról 94.400 Ft-ra, magasabb összegű (75.000 Ft/hó) tételes adófizetés esetén pedig a jelenlegi 150.000 Ft-ról 158.400 Ft-ra (a korábban elfogadott módosítás szerint 93.500 Ft, illetve 157.000 Ft lenne az ellátások alapja 2018. január 1-jétől).

A javaslat a SZOCHO-t is kiváltó kisvállalati adó („KIVA”) mértékét nem érinti, az a korábbi módosításokkal összhangban a KIVA mértéke a jelenlegi 14%-ról 13%-ra csökken 2018. január 1-jétől.