Játékosügynöki tevékenység – megjelentek a részletszabályok

Az Országgyűlés 2021 nyarán elfogadta a játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosítását magában foglaló 2021. évi LXXXVII. törvényt (továbbiakban “Törvény”), amely az eddig szabályozatlan játékosügynöki tevékenységre vonatkozó jogszabályi kereteket hivatott megteremteni.

A Törvényben rögzített felhatalmazás alapján a Kormány 2022. január 7-én meghozta a játékosügynöki tevékenységről szóló 4/2022. (I. 7.) Korm. rendeletet (továbbiakban „Rendelet”), amely a játékosügynöki tevékenység bejelentésének és nyilvántartásának részletszabályait tartalmazza.

Ezen felül a Magyar Közlönyben szintén 2022. január 7-én hirdették ki az 1/2022. (I. 7.) számú EMMI rendeletet (továbbiakban „Díjrendelet”), amely a játékosügynöki tevékenység bejelentésével összefüggésben fizetendő igazgatási / szolgáltatási díj összegét és megfizetését szabályozza.

Mind a Rendelet, mind pedig a Díjrendelet a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

Bejelentés, nyilvántartásba vétel és törlés

A játékosügynöki tevékenység bejelentésének kötelezettségét maga a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban „Sporttörvény”) is rögzíti, azonban annak részletes menetét a Rendelet tartalmazza. E szerint a bejelentést a sportági szakszövetség részére, a szakszövetség honlapján rendszeresített elektronikus felületen kell megtenni.

A játékosügynöki bejelentés tartalmazza annak a játékosügynökségnek a megnevezését és székhelyét, amellyel a játékosügynök jogviszonyban áll, illetve a játékosügynökség a bejelentéshez köteles csatolni a köztartozásmentességére vonatkozó igazolást is.

Megfelelő bejelentés esetén a szakszövetség a játékosügynököt a bejelentést megérkezése napjával veszi nyilvántartásba, amely egyúttal – nyilvántartásba vétel esetén – a játékosügynöki tevékenység folytatására való jogosultság kezdő időpontja is.

A szakszövetség a bejelentést követő 15 napon belül az interneten, bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen hozzáférhető módon, naprakészen közzéteszi a játékosügynöki tevékenység folytatására jogosult jogszabály által előírt, közérdekből nyilvános adatait.

A Díjrendelet a bejelentés díját 100 000, – HUF összegben határozza meg, amelyet banki átutalással kell teljesíteni. A díjat a bejelentés elutasítása, visszautasítása vagy visszavonása, valamint az eljárás megszűnése vagy megszüntetése esetén nem fizetik vissza és újbóli bejelentés esetén ismételten megfizetendő.

A bejelentésben rögzített adatok változását a játékosügynök köteles bejelenteni.  

Amennyiben a szakszövetség a játékosügynököt, illetve a játékosügynökséget törli a nyilvántartásból, erről a játékosügynököt, illetve a játékosügynökséget haladéktalanul értesíti.

A tevékenység ellenőrzése

Abban az esetben, amennyiben a szakszövetség megállapítja, hogy a játékosügynök tevékenysége jogszabálysértő, felhívja a játékosügynököt, illetve a játékosügynökséget a törvényes működés helyreállítására.

A Sporttörvényben szankcióként meghatározott közigazgatási bírság összegét is rögzíti a Rendelet, akként, hogy adatváltozás-bejelentés elmulasztása esetén a játékosügynök esetében legfeljebb százezer forint, a játékosügynökség esetében legfeljebb ötszázezer forint, míg a játékosügynöki tevékenység megkezdésére és folytatására, a játékosügynök és a játékosügynökség működésére vonatkozó szabályokat megsértése esetén a játékosügynök esetében legfeljebb ötszázezer forint, játékosügynökség esetében legfeljebb ötmillió forint a közigazgatási bírság összege.

A játékosügynöki tevékenységtől való eltiltás maximális időtartama 12 hónap lehet.

Az ellenőrzés keretében emellett a játékosügynökség minden évben legkésőbb július 31-ig beszámolót nyújt be a szakszövetséghez a beszámoló benyújtását megelőző év július 1. napjától – vagy ha az későbbi, akkor a nyilvántartásba vétel időpontjától – a beszámoló benyújtása évének június 30. napjáig terjedő időszakban végzett tevékenységéről. A beszámoló tartalmi és formai követelményeit a szakszövetség a játékosügynöki tevékenységről szóló szabályzatában határozza meg. A szabályzatot a szakszövetség a hivatalos honlapján közzéteszi.

Költségtérítés és nevelési hozzájárulás

A Rendelet meghatározza a sportági szakszövetség által alapított játékosügynökség részére fizetendő költségtérítés részleteit, illetve melléklete tartalmazza a költségtérítés alapjául szolgáló sportszakmai teljesítmények tipizálását és a költségtérítés mértékét.

A költségtérítés mértékének meghatározása során az egyes definiált sportteljesítményekhez különböző szorzók párosulnak, míg a számítás alapját a KSH által a tárgyévet megelőző évben közzétett, a bérből és fizetésből élők előző évi országos szintű bruttó nominál átlagkeresete képezi.

A költségtérítést a Rendelet hatálybalépése előtt megkötött játékosügynöki szerződések alapján 2021. december 31-ét követően lebonyolításra kerülő igazolás, átigazolás után is meg kell fizetni.

A hivatásos sportoló neveléséhez való hozzájárulásként az országos sportági szakszövetség a közvetítői jutaléknak a 70 százalékát, míg a költségtérítésnek az 50%-át köteles a hivatásos sportoló törvényes képviselőjének vagy, ha a hivatásos sportoló nagykorú, az általa megnevezett szülőnek, örökbefogadó-, mostoha- vagy nevelőszülőnek a beérkezéstől számított 15 napon belül banki átutalással megfizetni.