Nem, nem a csúszós utakra gondoltunk, bár figyelni arra sem árt. Itt az év végi feltöltés, érdemes gyorsan utoljára átismételni, mi változott 2010-re, mi az ami idén másképp van vagy éppenséggel már nincs.
100 millió Ft alatt szép az élet

Egy idén novemberben elfogadott módosításnak köszönhetően 50 millió Ft-ról 100 millió Ft-ra emelkedik a feltöltési kötelezettséghez kötött árbevételi értékhatár. Azok a cégek akiknek 2009-es árbevétele ezen összeg ez alatt maradt, nem kötelesek december 20-án kiegészíteni a társasági adóelőlegüket a várható adókötelezettség összegére. Értelemszerűen a könnyítés csak a társasági adó és az iparűzési adó vonatkozásában érdekes, az EVA alanyokat (már csak az összeghatár mértéke miatt is) mindez nem érinti.

Hogyan számoljuk ki az adóalapot?

A nyáron elfogadott módosítás szerint 2010-ben a cégeknek a napok arányában először meg kell osztaniuk adóalapjukat a 2010. január 1. és június 30. valamint a 2010. július 1. és december 31. közötti időszakok között. A február rövidsége miatt ez 181 / 184 nap arányban oszlik meg a két félév között, vagyis nem pont 50-50% lesz az arány. Az első félév adóalapja után 19% az adó, azzal, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén 50 millió Ft-ig 10%-os adókulcs is alkalmazható, míg a második félév adóalapját 250 millió Ft-ig 10%, a felett pedig 19% adókulcs terheli.

Az első félév vonatkozásában a 10%-os adókulcs alkalmazása még egyáltalán nem automatikus, az függ a foglalkoztatottak számától, a rájuk jutó átlagbértől, más adókedvezmények igénybevételétől, és a 9%-nyi megtakarítást (legfeljebb 4,5 millió Ft) is kizárólag a törvényben előírt célokra lehet felhasználni (pl. tárgyi eszköz beszerzése).

Képezzünk fejlesztési tartalékot!

Az adókulcsok jelentős változása miatt soha vissza nem térő alkalom nyílik egy jó kis adókulcs „arbitrázsra”. Azok a cégek, akik idei saját tőkéjük terhére fejlesztési tartalékot képeznek, adóalapkedvezményt vehetnek igénybe, amelyet a fejlesztési tartalékból megvalósított beruházás után elszámolt értékcsökkenés arányában, a későbbi években kell majd visszafizetni. Mivel idén 500 millió Ft adóalap alatt átlagosan 14.5%, a felett pedig 19% a társasági adó, amely 2013-tól egységesen minden cég számára 10%-ra csökken, amit ma megnyerünk 14,5/19%-kal, azt később – elvileg – csak 10%-kal kell visszafizetni. Azért elvileg, mert csak reméljük, hogy a törvényben egyébként elfogadott 2013-as adókulcs-csökkentést be is tartja a Kormány és nem módosítja még a hatályba lépés előtt, ahogy az mostanában annyira divatos.

Mi változott a 2010-es adóalap kiszámításában

Elég sok minden, inkább kevesebb lett az adóalap módosítás, ezért is érdemes átismételni, mielőtt a régi beidegződések szerint, megszokásból állnánk neki a kalkulációnak. 2010-től az alábbi tételekkel már NEM lehet módosítani az adóalapot:

  • helyi iparűzési adó (nem csökkentő)
  • kapott és adott támogatások (nem csökkentő / nem növelő)
  • nem kapcsolt félnek elengedett követelés (nem növelő)
  • kapcsolt vállalkozások közötti kamatfizetés (nem csökkentő / nem növelő)

Ugyan az adott támogatások esetében megszűnt az automatikus adóalap-növelés előírása, az mégis kötelező, ha a kedvezményezett nem társasági adóalany, külföldi személy vagy olyan belföldi adóalany, aki nem tudja igazolni, hogy a támogatás nélkül sem lenne veszteséges, vagyis ha a támogatás révén nem keletkezik nála effektív adókötelezettség.  Mivel feltöltés idején ez utóbbival kapcsolatban még nem biztos, hogy megbízható információval rendelkezünk, mindenkinek javasoljuk, hogy az adott támogatások összegével mindenképpen emelje meg a feltöltéshez megbecsült adó alapját.

Követelések 20%-a leírható

2009-ben is alkalmazható volt már és 2010-től is sokakat érinthet, hogy elszámolható az egy éven túli, még nem elévült követelések 20%-a a társasági adó alapjában, feltéve, hogy legalább ekkora értékű értékvesztés is elszámolásra került.

Reprezentáció / üzleti ajándék

Nem számolható el 2010-től a reprezentáció és üzleti ajándékok utáni ráfordítás, ugyanakkor ezen összeget nem terheli személyi jövedelemadó és járulékkötelezettség.

Ágazati különadó

Sajnos a sok jó hír mellett van rossz is, már aki ebbe a körbe tartozik. 2010-től az energia, telekommunikációs és bolti kiskereskedelem nagyobb szereplői ágazati különadókat is kötelesek fizetni. 2010-ben az adóelőlegek feltöltésének határideje szintén december 20-a.