Újabb módosítók helyi iparűzési adóban

Egyszerre három módosító indítvány is az Országgyűlés elé került helyi iparűzési adó megállapításával / megosztásával kapcsolatban.

Új megosztási módszer távközlési cégeknek

Valószínűleg a távközlési cégek egyike sem fogadja kitörő örömmel azt a minap benyújtott egyéni képviselői módosító indítványt, amely telephellyel rendelkezőnek tekintené a bevételük legalább 75%-át távközlésből szerző cégeket mindazon településeken, ahol előfizetővel rendelkeznek. Ez – amellett, hogy az adókötelezettség megfizetésének helye és módja valóban jobban arányba kerülne a tevékenység végzésével – elég sok kérdést és adminisztrációs problémát vet fel. Egyrészt a nagyobb távközlési cégeknek így Magyarország szinte minden településén külön bevallást kellene, hogy tegyenek, ami akár a kevés előfizetővel rendelkező településeken a szolgáltatások korlátozását / leállítását is kiválthatja. Másrészt nem várható el egy eddig erre nem berendezkedett cégtől, hogy egyik pillanatról a másikra megfelelő kapacitással rendelkezzen az eddigi 10-15 telephely helyett több ezer telephelyet adminisztrálni, ezek adófolyószámláit folyamatosan követni, befizetéseket külön teljesíteni, adóelőleg kivetéseket nyomon követni és közbeszerzések vagy más kötelezettségekkel összefüggésben esetén ezek mindegyikétől nullás igazolást bekérni.

A javaslat legnagyobb kárvallottai azonban mégsem maguk a cégek, hanem azok a települési önkormányzatok lehetnek, ahol az érintett cégek eddig székhellyel vagy telephellyel rendelkeztek, hiszen azok adóbevételeik jelentős részétől így eleshetnek. A távközlési cégek ebből a szempontból akár még jól is járhatnak, köszönhetően annak, hogy nem minden önkormányzat illetékességi területén van iparűzési adó (legalábbis eddig nem volt), vagy az alacsonyabb a nagyobb településeken megszokott 2%-nál.

Ideiglenes iparűzési tevékenység építési vállalkozóknak

A jogszabály jobb értelmezhetőségét és betarthatóságát szolgálná az a javaslat, amely az önkormányzat területén legalább 60, de legfeljebb 180 nap között építési tevékenységet vagy természeti erőforrás feltárását végző cégek esetében az adókötelezettséget az ideiglenes iparűzési tevékenység szabályai szerint állapítaná meg. (Egy azóta beterjesztett módosító indítvány a 60 napot 30 napra szállítaná le.) Így egyrészt egyszerűsödne az adó bevallásának és megfizetésének módja, másrészt nem kellene külön eljárás útján be- és kiregisztrálni a tevékenység megkezdése előtt és befejezését követően.

Csökkenő adóalap biztosítók esetében

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 2010. október 29-én benyújtott javaslat keretében módosítanák az iparűzési adó alapját biztosítók esetében. Eszerint a Kártalanítási Számla mellett a Kártalanítási Alappal szemben elszámolt ráfordítások is csökkentenék az iparűzési adó alapját.