Változtak a munkába járás költségtérítésére vonatkozó szabályok

2010. május 1-jétől a korábbi 78/1993 (V.12.) Korm. rendelet („régi Korm. rendelet”) helyett a 39/2010. (II.26.) Korm. rendelet („új Korm. rendelet”) szabályozza a munkába járással kapcsolatos költségtérítést.

Fontosabb változások:

  • Az új rendelet pontosan szabályozza az utazási költségtérítésre jogosultak körét;
  • Az Európai Gazdasági Térség országaiban lakóknak is jár a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés;
  • A költségtérítés a jelenleg is meghatározott közösségi közlekedési eszközök mellett a napi munkába járás és a hétvégi hazautazás esetében a menetrend szerint közlekedő hajókra, kompokra és révekre, valamint hétvégi hazautazásnál a légi közlekedési járművekre váltott bérlet, illetve menetjegy alapján is elszámolható;
  • A költségtérítés szempontjából nemcsak a teljes árú, hanem a kedvezményes menetjegyet és bérletet is el kell fogadni;
  • A jogszabályban felsorolt közösségi közlekedési eszközök mindegyikénél egységesen az ár legalább 86%-át meg kell téríteni (a HÉV és a busz 80%-os támogatási megkülönböztetése tehát megszűnik);
  • A hétvégi hazautazások költségtérítése nem haladhatja meg a havi 30 ezer forintot még akkor sem, ha az utazás légi közlekedési eszközön történik (a 30 ezer forintos limit minden évben a KSH átlagos fogyasztó áridexével emelkedni fog);
  • Az új rendelet a munkavállaló nyilatkozattételi kötelezettségét írja elő a költségtérítés igénybevételével egyidejűleg (a munkavállalónak nyilatkoznia kell a lakóhelyéről és tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a napi munkába járás a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről történik-e).
  • Saját gépjárművel történő munkába-járás adómentes (9 Ft/km) költségtérítése az új rendelet szerint a hétvégi hazautazásra a munkahely és a lakóhely között is jár. Megjegyezzük, hogy mind a régi és mind az új Korm. rendelet úgy fogalmaz, hogy a költségtérítés „jár” a munkavállalónak, tehát, ha rendeletben felsorolt feltételek fennállnak, akkor a munkáltató köteles a munkavállaló költségét megtéríteni.