-
Illeték
A jelenleg hatályos szabályozás szerint kedvezményt vehet igénybe a magánszemély egyrészt lakástulajdon vásárlásakor, ha másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja)…
Tovább -
Adózás rendje
Az új adóeljárási törvénynek elviekben 2018. január 1-jén kellene hatályba lépnie, azonban konkrét törvénytervezet még nem áll rendelkezésre.
Tovább -
Számvitel
A Javaslat (ismételten) egy évvel későbbre, azaz 2019-re halasztaná az IFRS-ek kötelező alkalmazásának bevezetését a szövetkezeti hitelintézetek és a szövetkezeti hitelintézetek integrációjában részt vevő egyéb hitelintézetek számára.
Tovább -
2017. május (évközi adócsomag)
A Kormány 2017. május 2-án az Országgyűlés elé terjesztette az adótörvény-módosításokra vonatkozó javaslatait. A javaslat lényeges pontjai az alábbi linkeken elérhető összefoglalókban találhatók.
Tovább -
Társasági adó
Több ponton is kedvezően módosulnának a társasági adózás szabályai. Többek között több új jogcímen (pl. elektromos töltőállomás létesítése miatt) lehetne igénybe venni adóalap-kedvezményt…
Tovább -
Nyilvánosak a TAO támogatást nyújtó szervezetek adatai – döntött a Fővárosi Ítélőtábla
A Fővárosi Ítélőtáblán 2017. március 21-én egy meglehetősen nagy port kavart és immár jogerős döntés született a Tao. támogatásokkal összefüggő adatok nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban.
Tovább -
TAO rendelkezések elutasítása: jogszabálysértő gyakorlat a NAV részéről
A 2016. decemberi feltöltési időszakot követően több adózó is azzal szembesült, hogy az adóhatóság a társasági adóval kapcsolatos rendelkezéseket érvénytelennek minősítette…
Tovább -
Bizottsági jóváhagyás a magyar sporttámogatási rendszerre
Az Európai Bizottság (Bizottság) újabb hat évvel meghosszabbította a 2011 óta működő sporttámogatási rendszerre vonatkozó jóváhagyását.
Tovább -
Az Európai Bizottság nyomására módosításra kerülne a reklámadó törvény
Ahogyan korábbi hírlevelünkben beszámoltunk arról, az Európai Bizottság a 2016. november 4-én közzétett határozatával a reklámadó törvény egyes…
Tovább -
Az Európai Bizottság nyomására módosításra kerülne a reklámadó törvény
Az Európai Bizottság nyomására módosításra kerülne a reklámadó törvény
Tovább -
Várható változások a magyar transzferár szabályozásban
A közeljövőben előreláthatólag több ponton is változik a hazai transzferár dokumentációs és kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettség az OECD által közzétett…
Tovább -
Újabb magyar áfa-szabályozás lehet ellentétes az uniós joggal
Egy, az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő magyar ügyben (C-564/15. számú Farkas-ügy) Michal Bobek Főtanácsnok indítványában kifejtette…
Tovább